Vegyünk egy egységsugarú brüsszeli energiapolitikust. Átlagos munkanapján eddig különböző erősségű vitákon, előadásokon, konferenciákon, workshopokon vett részt, olyan témakörökben, mint a Társadalmi egyeztetés a károsanyag-kibocsátás csökkentésének irányelvéről, a Megújuló energiaforrások használatának elősegítése összhangban a Lisszaboni Stratégiával, illetve jóváhagyta a Kifestőkönyv óvodásoknak a fenntartható fejlődés témakörében, José M. Barroso előszavával című kiadvány szakmai lektorálását.

Keményebb napokon hangsúlyozni kellett a sajtónak a Nabucco-projekt fontosságát, összefüggésben az orosz gázfüggőség csökkentésére irányuló törekvésekkel, de nem elfeledve, hogy a földgázkészletek kimerülőben vannak, és előbb-utóbb úgyis mindent nap-szél-biomassza-mexikói chilis bab energiával kell fűteni. Néha megjelentek mindenféle (regisztrált) lobbisták, és hosszan beszéltek tervek ellen, tervek mellett, tervektől függetlenül.

Aztán egy nap a Gazprom lekapcsolja Európát a gázvezetékről (nem túlzás: a hiányt a franciák és az olaszok is bőven megérzik), a volt szocialista országok hirtelen fűtőanyag nélkül maradnak az egyik leghidegebb januári napon. Válsághelyzet lett hirtelen, a semmiből. Mindenki erről beszélt, évek óta, ám senki nem hitte volna, hogy bekövetkezik. Görögország, Ausztria, a soros elnök Csehország, Szlovénia, Románia hirtelen elveszítette az odaérkező földgáz 70-100%-át, a kizárólag Oroszországból importáló Szlovákiával az élen („Fűtsenek euróval” – kommentálta a hírt az Euró Nélküli Közép-európai Országok Irigy Szövetsége).

A legnagyobb probléma, hogy senki (kivéve a kollektív Medvegyev-Juscsenko tudatba belelátók) nem tudhatja, meddig tart a válság, annak ellenére, hogy a telefonvonalak égnek (legalább valami melegít) Brüsszel, Prága, Moszkva és Kijev között. Lehet, hogy holnap (csütörtökön) vége az egésznek, lehet, hogy legközelebb nyáron jön a csapból orosz gázzal felmelegített víz. Most kollektív brainstorming van: a bolgárok újra akarják indítani a leállított atomerőműveket, Litvánia hasonlóan lépne, vagy felgyorsítaná a svéd-lengyel energiafolyosó építését (ők 2007-ben hozzánk hasonlóan szívtak Fehéroroszország miatt).

Miközben a tervek szállingóznak, az érintett országok visszafogják (a válság miatt egyébként sem szárnyaló) ipari energiafelhasználásukat, az erőművek olajat kezdenek el égetni, a tározók csapjai megnyílnak, a diplomáciai tárgyalások még mindig nem ígérnek semmit. Ha Európa most kihúzza (márpedig kihúzza, a kérdés csak az, milyen áron), egy dolog biztos: a kontinensen, az Unióban soha többé nem legyinthet felelős vezető az energiapolitika kihívásaira.

A bejegyzés először az http://errolugatok.blog.hu-n jelent meg.