Az EP-képviselők java tervezi, hogy az online eszközöket is használni fogja. Szép mondat, nem? Annak a felmérésnek az összefoglalójából származik, ami strasbourgi nagyjaink nethasználati szokásait próbálta körüljárni.

A Fleishman-Hillard e vizsgálata szerint az EP-képviselők negyede nem használja a netet a választókkal való kapcsolattartásra, közel fele nem olvas blogokat minimum hetente, kétharmaduk pedig nem hallott még a twitterről. Egy amerikai erre azt mondaná: megdöbbentő. Európában csak vállrándítás jár érte.

Millióan leírták már, hogy mekkora öngól, ha egy politikus nem figyel oda a technikai haladásra, mert így milyen hátrányba kerül a kampánynál, de valahogy szinte mindenki elsiklott afelett, hogy pont ez egy lényegtelen, sokadlagos részletkérdése az egész bajnak. Nem tud jól kampányolni, hát istenem, az ő baja. Idegesítsék magukat ezen a saját kommunikációs tanácsadói. Nyilván nem elhanyagolható. Ahogy 2002-ben az SZDSZ kitalálta az SMS, 2006-ban az MSZP a blog bevonását a kampányba, és amilyen eredményt elértek vele, abból látszik, hogy miért létérdeke bármelyik pártnak foglalkozni a kommunikációs újításokkal. 2010 előtt ilyen újításról egyelőre nincs szó, pedig már tényleg borzasztó sablonos leírni, hogy a huszonéves értelmiség tévét gyakorlatilag már nem néz, újságot neten olvas, és a leendő első szavazók is több időt töltenek neten, mint tévé előtt.

Tudjuk, hogy Obama a Facebook első elnöke, és eközben itthon oda sikerült eljutni, hogy feltesznek az EP-jelöltekről videókat a youtube-ra. Ez 2006-ban kellett volna, ma már a minimális alap kéne, hogy legyen – vajon hányan írják be az ottani keresőbe, hogy Deutsch Tamás? De ez a párt dolga, ennél sokkal fontosabb problémákat jelez ez a felmérés. Hogy várjuk el egy politikustól, hogy innovatív legyen, ha egy ennyire fontos ügyben sem képes az lenni?

Teljes joggal kérhetjük a képviselőinktől, hogy legalább a saját szakterületükön tartsák a tempót a világ fejlődésével. Ez a tempó nagy és áldozatokat követel, legyen szó a politika bármelyik területéről. Akár mezőgazdasággal foglalkozzon az illető, akár szociális kérdésekkel, akár pénzügyekkel, akár bármi mással, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen minden pillanatban a legnaprakészebb és legmodernebb. Még pontosabban: nem engedhetjük meg neki. Ennél persze, sokkal kényelmesebb lenne azt a technikát vinni tovább, amit húsz-harminc-ötven éve megtanultak az egyetemen, de erre nyugodtan válaszolhatjuk, hogy bocs, ha a magánszférában dolgoznának, ugyanígy kéne fejlődni. Hangsúlyoznám: ez nem valamiféle értelmiségi műnyafogás, mert most olyan divatos az online kommunikáció. Hanem jelzés: megnézni, ki mennyit törődik mindezzel, tökéletes indikátora annak, mennyire törődik mással.

Feltéve, hogy egy politikusnak két fő célja van, hatalomra kerülni és a szakterületén belül jót alkotni, elvárható, hogy ebben a kettőben hozza ki magából a maximumot. Ha kell a szavazat, akkor tessék érte teperni – ennél fontosabb nem a mi, az ő számukra nincsen. És ha azt látjuk, hogy egy agrárszakember olyan kommunikációval próbál hatalomra jutni, amilyennel 1970-ben volt szokás, ugyan miért higgyük azt, hogy a szakpolitikában ennél modernebb?

Írta: Sztojcsev Iván
A bejegyzés először a Tiara Magazinban jelent meg.

tíz perc

Úgy három héttel ezelőtt, egy szombat délután a főtéren sétáltunk. S megláttam… hogy mit is, nem tudtam eldönteni, egy várfalat meg egy zöld sövényt. Amikor közelebb mentünk, rájöttünk ez egy EP választási kampányba tartozó „eszköz”.
Feltűnőnek feltűnő, meg kell hagyni. Egy hét múlva megint arra jártam, s ránéztem: csodák csodája, elvált egymástól a várfal és a sövény. Most már így néz ki:

Tegnapelőtt egy olyan tanulmányt mutattak be a diákok, amelynek egyik végkövetkeztetése az volt: a francia elnökség sikere, láthatósága, jó kommunikációja annak is köszönhető, hogy a francia bürokrácia hagyományosan jól, s most kifejezetten olajozottan működött.

A tegnap, a politikai marketing szakkollégiumunkra sikerült meghívni egy, az Európai Bizottságnál dolgozó kedves ismerőst. Munkahelyére nézve ő is egyike a több mint 40.000 Bizottságnál dolgozó bürokratánál. Akik ott voltak, megtapasztalhatták, nem talál abba az „image”-be, amely sokakban él a tisztviselőkről: aktatologatók, felesleges szabályokat számonkérők, nem az állampolgárokra figyelők. Az EU kommunikációjáról beszélgettünk. Arról, hogy vajon a bürokraták feladata-e az EU kommunikációja? A számos téma között, amely felmerült, mint az Unió által létrehozott, és az állampolgárok számára pozitív „dolog”, felmerült a béke kérdése is.

Az idén ismét visszatettem az egyébként európai politikákról szóló kurzusomba az integráció történet, nagy lépéseit, mert továbbra is úgy gondolom, ahhoz, hogy megértsük a lényegét az Uniónak, ismerni kell történelmét, ahhoz, hogy értékelni/érzékelni tudjuk, mit is jelent, vagy mit nem jelent, tudnunk kell, hogyan alakult ki. Azok a generációk, akik most kerültek egyetemre, most harmadévesek, már a 90-es évek elejére sem emlékeznek, nemhogy a kommunizmus időszakára. Sajnos lassan már azok is egyre kevesebben vannak, akik nekik/nekünk a háborúról, a világháborúkról mesélhetnének. Ha viszont nem tudjuk, miben álltak a háborúk, nem tudjuk mit jelentettek azok, hogyan tudjuk átérezni annak jelentőségét, hogy az integrációs folyamat, a Montánunió, az EGK, az EK, az EU miatt is, több mint 60 éve nincs Európában háború?

Írta: Horváth Réka

A bejegyzés először az http://eublog.egologo.transindex.ro -n jelent meg.

Amikor a múlt hét végén megütötte fülemet egy olasz párt tervezett tüntetése, rögtön az ugrott be: íme ez az ami „szétverheti” az EU-t. Nem maga a tüntetés, hanem a gazdasági válság által is felerősített nacionalizmus, gazdasági nacionalizmus, idegengyűlölet, bezárkózás.

Tegnapelőtt valami szöveget olvasva, azt láttam: „az 1929-es válság táptalajt jelentett a fasizmusnak”.

Tegnap kinyitottam egy újságot, amelyben az egyik cikk címe: A nacionalista befelé fordulás kísértése. Az El Pais-ban megjelent cikk szerzője a gazdasági válság kezelése kapcsán láthatóvá vált EU tagállamok közötti ellentétet tárgyalja, a régi és az új Európa közötti szembenállást. „Ahogyan a krízis keményebb lesz, Európa megadja magát a protekcionizmus kísértésének, ez pedig újabb feszültségeket okoz a régi és az új EU között. Az iraki háború körüli szembenállás már kettéosztotta Európát: a Nyugati országokra, akik nagyrészt ellenezték, és a Keleti országokra, akik George Bush téziseivel nagyrészt egyetértettek. Akkor, amikor alig zárultak le ezek a politikai sebek, a szembenállások újra megjelentek, ezúttal a gazdasági nacionalizmus kapcsán.”

Ma újra beleolvastam az EU történetébe, ahol Schumann mondata tűnt fel, aki annak idején azt mondta: Európát konkrét megvalósítások által lehet felépíteni, ezek pedig tényleges szolidaritásokat hoznak létre. Mintha a szolidarítás lenne ma a ritka portéka…

Írta: Horváth Réka

A bejegyzés először az http://eublog.egologo.transindex.ro -n jelent meg.

Igaz csak Kolozsváron, igaz csak a polgármesteri székért. Bár már azoknak, akik komolyan EP választásokban gondolkoznak, lassan neki kellene fogni, témákat gyártani, kampány stratégiát, jelölteket keresni, stb. Többen is barátságosan piszkálgattak, hogy hát túl sok fénykép van a blogomon, nem írok oly nagy témákról, mint a strukturális alapok, a mezőgazdasági politika, no meg a választások Réka, a választások!

Elfilozofálgattam kicsit, vajon ha tőlem függne, akkor miről is beszélnénk EP-választási kampány előtt és közben. Íme néhány fontosnak ítélt téma:
1. Meg kellene mutatni az Európaiaknak Európát.
2. Meghatároznánk egy EU jövőképet.
3. Elmondanánk, mitől jó európainak lenni, mit tehet értünk Európa, és mit tehetünk mi Európáért.
4. Bevándorlók és beilleszkedés.
5. Gazdasági válságban EU szerepe.
6. Melyik uniós politikára milyen hangsúlyt kell fektetni.
7. Hogyan tudjuk segíteni az Uniós vállalkozások fejlődését úgy, hogy ezek európai munkahelyeket és Európában elköltött pénzeket generáljanak.
8. Mi legyen a közös mezőgazdasági politika sorsa.
9. Nyugdíjrendszerek fenntarthatósága.

Nem is folytatom tovább. Az biztos, egy választási kampányt fel lehet arra is használni, hogy végre hangsúlyosan az Unióról beszéljünk. Persze én is tudom, EP kampányok témái hangsúlyosan belpolitikai témák szoktak lenni. Meg is van ennek a negatív eredménye…

Írta: Horváth Réka

A bejegyzés először az http://eublog.egologo.transindex.ro -n jelent meg.

Vegyünk egy egységsugarú brüsszeli energiapolitikust. Átlagos munkanapján eddig különböző erősségű vitákon, előadásokon, konferenciákon, workshopokon vett részt, olyan témakörökben, mint a Társadalmi egyeztetés a károsanyag-kibocsátás csökkentésének irányelvéről, a Megújuló energiaforrások használatának elősegítése összhangban a Lisszaboni Stratégiával, illetve jóváhagyta a Kifestőkönyv óvodásoknak a fenntartható fejlődés témakörében, José M. Barroso előszavával című kiadvány szakmai lektorálását.

Keményebb napokon hangsúlyozni kellett a sajtónak a Nabucco-projekt fontosságát, összefüggésben az orosz gázfüggőség csökkentésére irányuló törekvésekkel, de nem elfeledve, hogy a földgázkészletek kimerülőben vannak, és előbb-utóbb úgyis mindent nap-szél-biomassza-mexikói chilis bab energiával kell fűteni. Néha megjelentek mindenféle (regisztrált) lobbisták, és hosszan beszéltek tervek ellen, tervek mellett, tervektől függetlenül.

Aztán egy nap a Gazprom lekapcsolja Európát a gázvezetékről (nem túlzás: a hiányt a franciák és az olaszok is bőven megérzik), a volt szocialista országok hirtelen fűtőanyag nélkül maradnak az egyik leghidegebb januári napon. Válsághelyzet lett hirtelen, a semmiből. Mindenki erről beszélt, évek óta, ám senki nem hitte volna, hogy bekövetkezik. Görögország, Ausztria, a soros elnök Csehország, Szlovénia, Románia hirtelen elveszítette az odaérkező földgáz 70-100%-át, a kizárólag Oroszországból importáló Szlovákiával az élen („Fűtsenek euróval” – kommentálta a hírt az Euró Nélküli Közép-európai Országok Irigy Szövetsége).

A legnagyobb probléma, hogy senki (kivéve a kollektív Medvegyev-Juscsenko tudatba belelátók) nem tudhatja, meddig tart a válság, annak ellenére, hogy a telefonvonalak égnek (legalább valami melegít) Brüsszel, Prága, Moszkva és Kijev között. Lehet, hogy holnap (csütörtökön) vége az egésznek, lehet, hogy legközelebb nyáron jön a csapból orosz gázzal felmelegített víz. Most kollektív brainstorming van: a bolgárok újra akarják indítani a leállított atomerőműveket, Litvánia hasonlóan lépne, vagy felgyorsítaná a svéd-lengyel energiafolyosó építését (ők 2007-ben hozzánk hasonlóan szívtak Fehéroroszország miatt).

Miközben a tervek szállingóznak, az érintett országok visszafogják (a válság miatt egyébként sem szárnyaló) ipari energiafelhasználásukat, az erőművek olajat kezdenek el égetni, a tározók csapjai megnyílnak, a diplomáciai tárgyalások még mindig nem ígérnek semmit. Ha Európa most kihúzza (márpedig kihúzza, a kérdés csak az, milyen áron), egy dolog biztos: a kontinensen, az Unióban soha többé nem legyinthet felelős vezető az energiapolitika kihívásaira.

A bejegyzés először az http://errolugatok.blog.hu-n jelent meg.

Igen, ez lenne az én „számításaimban” Írország. Az európai lét egyik kedvelhető formája a hétvégi kiruccanás, például ide Dublinba. A reptéren várakozva a késő gépre megpróbáltam összeszedni mit is tudok én Írországról. Hát nem túl sokat: függetlenségi háború, az ír és angol nyelv fura viszonyulása, zöld, IRA kérdése, Guiness és whisky… akkor jutott eszembe, hogy az egyik talán leghatékonyabb módszer az Európai Unió megkedveltetésére az országok bemutatása lenne.

Mert hát mi is az EU? Ha leegyszerűsítem, ki akarván kerülni a vég nélküli meghatározásbeli vitákat, azt mondhatom az EU mi, mindannyian vagyunk, a 27 ország mindazzal, ami azokat jelenti és jellemzi. A dublini turistáknak készített térképen az állt: making the city yours. Nyugodtan mondhatnánk: making the EU yours.

Írta: Horváth Réka

A bejegyzés először az http://eublog.egologo.transindex.ro -n jelent meg.